Lombardia – Aosta – Dél-Svájc

Státusz: 
szabad helyek
Jelleg: 
Trekking-és gyalogtúra

Utazásunk Észak-Olaszország nehéz, de dicső történelmi múltú tartományainak, Lombardiának és Aosta-nak valamint a velük határos dél-svájci régiónak természeti szépségeit, eldugott, évszázadokkal dacoló, öntörvényű kis mikrorégióit, illetve azoknak – nem ritkán a kora középkorból eredő - kulturális örökségét deríti fel. A Pó-sikság és az Alpok legmagasabb csúcsai között ingázva hóborította alpesi és virágszirmos mediterrán tájakat egyaránt felkeressünk: körbejárjuk a magashegységek vonulatai közé hosszan benyúló, csodás tavakat, a külön világokat rejtő alpesi völgyeket, nem kerüljük ki a szőlővidékeket és a lombard kézművesség fellegvárait sem, eljutunk a Val Grande és a Grand Paradiso Nemzeti Parkokba, feltűnik a Mont Blanc és a Matterhorn, ámulhatunk a Monte Rosa-hegycsoport bámulatos csúcsai között állva. Be-bekukkantunk az itt élők hétköznapjaiba is: a Lago Maggiore partján sziklafalakhoz tapadó, skatulyaházas, csendes kikötőkben bolyonghatunk, Dél-Svájcban pedig a Ticino–völgy bűvös falvaiban „tűnhetünk el”, de emlékezetünkbe véshetjük az Aosta-völgyben az egykori gazdag családok pompás kastélyaival koronázott egyutcás településeket éppúgy, mint Bergamo, Pavia, Cremona vagy Mantova óvárosi  épületeinek népeket és kultúrákat egybeolvasztó, érzelmeket felpörgető stílus-tanulmányát (vagy épp stílusparódiáját). Az „egzotikusan svájci” Locarno és Lugano pálmafás, mimóza-illatos, meredek dombokra kúszó utcácskáiban a fagyos magashegységek és a délszaki növényvilág ambivalens érzéseket ébresztő találkozását „igyekszünk” befogadni…

Lombardia – Aosta – Dél-Svájc
Indulás - Befejezés: 
2012-08-16 - 2012-08-22
Időtartam: 
7 nap
Szükséges szabadnapok: 
4 nap
Jelentkezési határidő: 
2012-07-16
Részvételi díj: 
119000,- Ft
Törzsutas részvételi díj: 
109500,- Ft
Földrész: 
Nyugat-Európa
Ország: 
Olaszország, Svájc
Utazás módja: 
kisbusz
Csoport létszám: 
8 fő
Szállás: 
turistaszállásokon, 2-4-6ágyas szobákban
Átlagos nehézségi fok: 
Trekking 3
Fontos tudnivalók: 
  • A részvételi díj tartalmazza a szállásokat, az utazást kisbusszal valamint a túravezetést.
  • A részv.-i díj nem tartalmazza az ellátást, a biztosítást és az esetleges belépőket (kb. 40 €)
TOP10 1-5: 
  • Lago Maggiore – a tó partvidéke magában foglal néhányat Olaszország legszebb tájai közül
  • Rassa – falucska a Sesia völgyében: keresztek, kápolnák, erdei áhitatok…
  • Aosta-völgy – Franciaország és Svájc közé szorulva, Európa legmagasabb csúcsai közé ékelődik be; kastély-erődök, szürke kőből épült paraszti vagy polgárházak máig őrzik feudális jellegét
  • Gran Paradiso Nemzeti Park – zord, örök hóval borított csúcsai és gleccserei mellett nevezetes az egzotikus alpesi faunájáról is: az Afrikából induló vándormadarak útvonalán emelkedik, de rendkívül értékes a kőszáli kecske-állománya is
  • Comói-tó – a hegyek közé beékelt tekervényes vizein megrekkennek az ősi parkokból áradó illatok, a hárs, a gardénia, a rododendronok, a magnólia, a liliom illatai; e parkok, mint kárpitok mutogatják magukat a víz feletti hegyoldalakban; a tóhoz leereszkedő völgyekben gesztenyések, búcsúra feldíszített középkori templomocskák, szentélyek…
TOP10 6-10: 
  • Passo di Salati – drótkötélpálya visz fel az Alpok egyik legnagyszerűbb kilátóhelyére: közel és távol köröttünk szinte minden csúcs, „ami számít”: Bernina, Matternhorn, Ortler, Appeninek, Mont Blanc, Gran Paradiso, no és a Monte Rosa
  • Val Grande Nemzeti Park – az Alpok utolsó vadonja: lakatlan és érintetlen, nincsenek aszfaltutak, csak turistaösvényeken közelíthető meg….
  • Bellinzona erődítményei – az UNESCO Világörökség részét képező, elképesztő hatású erődrendszer a Ticino völgyében
  • Pavia, Cremona, Mantova – a „lombard kompozíció”: román kori katedrálisok és műhelyek, kissé „maiba csomagolt” szent antikvitás, szűk és kanyargós utcák, hangos trattoriák, a „határban” veteményeskertek, szőlőlugasok, nemesi birtokok
  • Verzasca-völgy – extravagáns ízléssel formálta meg sziklafelszínét a bájos zúgókon lendületesen alásiető alpesi patak: a hófehérre „suvickolt”, legömbölyített köveket zöldesen csillogó sziklamedencék ölelik körbe…