Utazás keresőProgram típusok |
Olli Ádám
Jelleg:
Trekking-és gyalogtúra
Jelleg:
Via ferrata A Börzsöny közepén születtem és most is ott élek. Gyermekkoromban szüleimmel sokat kirándultunk, jártuk a hegyeket, völgyeket, mondhatni „az erdőben éltem”. Mikor nagyobb lettem csatlakoztam a Pangea egyesület geológus szakköréhez, aminek keretein belül Magyarország szinte összes tájegységét bejártuk és „végigkopácsoltuk”. Az egyesület berkeiben találkoztam egy olyan természet szeretettel és gondolkodásmóddal, ami mind a mai napig meghatároz engem. Az évek múlásával a kirándulásokon, nyári táborokban egyre inkább, mint szervező, sem mint résztvevő vettem már részt. Néhány jóbarátnak köszönhetően megismerkedtem a hegymászás alapjaival is, aminek a későbbiekben is nagy hasznát vettem. A földünkkel kapcsolatos tudásszomjamat nem sikerült maradéktalanul kielégítenem, ezért geográfusnak jelentkeztem az ELTE-n, környezetföldrajzi szakirányra. A földrajz szép és komplex tudományág, biztos alapokat sajátítottam el az öt év alatt a földfelszín kialakulásától kezdve a környezetvédelmen át a meteorológiáig. Az egyetem alatt Földrajzos Klub néven előadásokat, vetítéseket szerveztem, ahol lehetőség nyílott arra, hogy ha valaki egy érdekes tájon, országban járt, meg tudja osztani tapasztalatait és élményeit másokkal is. Ez idő alatt vált létformámmá az utazás. Kalandoztam a Kárpát-medencében, Észak-, Kelet-, Dél- Európában rengeteg élménnyel és szép tájnak a látványával gazdagodva. Sikerült eljutnom Iránba is ahol meghódítottam az 5671 méter magas Demavand csúcsot, Ázsia legmagasabb vulkánját. 2009-ben csatlakoztam a Cinto csapathoz. Velem a 2012-es évben az északi túrákon (Izlandi, Spitzbergák), Madeirán és Új Zélandon találkozhattok. |