Kazal Ervin

Kazal Ervin
Jelleg: 
Trekking-és gyalogtúra
Jelleg: 
Sí- és hótalpas túra

Egyetemi kirándulások, majd pedagógusi és baráti körben tett túrák különcnek tartott „hegy-örűltjeként” szerettem bele a túrázásba – úgy 20-25 évvel ezelőtt… Mivel alapvetően pedagógus-attitűddel rendelkezem (matematikatanárként végeztem az ELTE-n), túratapasztalataim gyarapodásával egyre nőtt bennem az igény, hogy az „általam felfedezett” (mert minden utazásomat felfedezésként is megélem) csodálatos tájait Földünknek és az e helyeken a természeti környezetükkel ősidők óta megbonthatatlan harmóniában élő népek kultúráját másokkal is megismertessem. A kalandturizmussal (az ilyen túrák szervezésével és vezetésével) végérvényesen úgy 15 éve – még középiskolai osztályfőnökként, iskolai szabadidő-szervezőként - jegyeztem el magam. Azóta nem a gondok és problémák „alakítják” hangulatomat, hanem a megismert nagyszerű túra-barátok, a kitörölhetetlen közös kalandok és a kifogyhatatlan utazási ötletek megvalósítása tesz boldoggá! Sok-sok vidáman-fáradtan „túlélt” erdei barangolás, gerinctúra, hegymászás, barlangokban vagy épp folyómedrekben történt „csapatépítés”, valamint az ezeket követő – nem ritkán éjszakába nyúló - beszélgetések tapasztalatai alapján leszűrtem magamban: mind több ember vágyik - életkorától függetlenül – a kis létszámú, „jó fej” társaságban élvezhető változatos és aktív kikapcsolódásra. E felismerés megerősített abbéli szándékomban, hogy a „3S (Sand, Sun, Sea) jegyében zajló” üdülőprogramokkal - és általában a tömegturizmussal - szemben alternatívát kell állítani.

A Cinto Túraklub létrehozásakor „felkészültem” rá, hogy a jövőben kevesebb időm lesz túrákat vezetni – a háttérmunka vezénylése válik fő feladatommá. A Cinto egyik ügyvezetőjeként a túratervek előkészítése (pld. felderítések szervezése) és a Veletek (egykori és jövőbeni túratársakkal) való kapcsolattartás,  - az előbbiekből fakadóan - „időhiányos” túravezetőként pedig  norvégiai és karéliai kalandok várnak rám 2012-ben.

Kazal Ervin
Kazal Ervin
Kazal Ervin
Kazal Ervin